A Víz Keretirányelv teljes körű jogharmonizációja érdekében több jogszabály módosítására került sor a 100/2014. (III. 25.) Korm. rendelet által. A módosítás érinti a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletet is.  Víz Keretirányelv teljes körű átültetésének hiányosságára az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága hívta fel a figyelmet.

 

Jogszabályváltozás célja

A jogszabályváltozásokat tartalmazó rendelet a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai joganyagba történő teljes körű átültetését szolgálja. A cél a víztestek állapotromlásának megakadályozására azáltal, hogy csak a meghatározott feltételek teljesülése mellett engedi meg a felszíni víztest fizikai jellemzőinek új keletű módosulását vagy a felszín alatti víztest vízszintjében bekövetkező tartós változást, illetve az új fenntartható emberi fejlesztési tevékenységet. Továbbá másik célja az egyértelműsítés, amely a nem kötelezően előírt elvi vízjogi engedélyezési eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás sorrendjét rögzíti. Ezáltal feloldja az ellentmondást a környezeti hatásvizsgálati, az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló rendelet előírásai, és a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló rendeletben előírtak között.

A vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Víz Keretirányelv) 4 cikk (7)-(9) bekezdésének a hazai joganyagba történő teljes körű átültetése is megtörténik.

 

Jogszabály változások

A vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv környezeti célkitűzéseinek teljes körű átültetésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 100/2014. (III. 25.) Korm. rendelet tartalmazza a jogszabály változásokat. Az alábbi 4 jogszabályban történtek módosítások:

  • a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet
  • az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet
  • az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
  • a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 

A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet egyes bekezdésein túl a 2., 3. 4., 5. és 6. mellékletek egyes pontjai is módosulnak.

A jogszabály változások (kivéve a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendeletet érintő változásokat) 2014. 04. 02-től érvényesek.

 
Segítségre van szüksége?
Elakadt a környezetvédelmi jogszabályok értelmezésében.
Mi napi szinten alkalmazzuk az Önnek új jogszabályokat.
Kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy segíteni tudjunk!
Hatósági ellenőrzés várható?
Környezetvédelmi jogszabály gyakran változnak,
amelyeknek folyamatosan meg kell felelni a hatósági bírság elkerülésé érdekében.
Vállaljuk jogszabályi megfelelőség felmérését és a szükséges feladatok elvégzését.
Kérem kérje támogatásunkat!
Fejlesztene?
A fejlesztéshez már környezetvédelmi tervfejezet elkészítése is szükséges.
Kevés információval rendelkezik a kötelezettségről?
Mi tudunk Önnek segíteni Önnek!
Új tevékenységbe kezd?
Az új tevékenységhez szükséges környezetvédelmi előírások megismerése
rendkívül fontos a körültekintő tervezéshez.
Kérem kérje támogatásunkat!
Környezetvédelmi felülvizsgálat?
Hatósági kötelezésre, jelentős fejlesztéskor vagy 5 évente
el kell végezni a környezetvédelmi felülvizsgálat.
A felülvizsgálatok elvégzésében széles referenciával rendelkezünk, Önnek is tudunk segíteni!
Kérem kérje támogatásunkat!
Natura 2000 terület?
Most tudta meg, hogy fejlesztendő terület Natura 2000-es terület?
Az ilyen területen Natura 2000 hatásbecslési dokumentáció
elkészítése után kezdhető meg a tevékenység.
Kérem kérje támogatásunkat!
Nehéz környezetvédelmi feladatok?
Gondot okoznak a napi környezetvédelmi feladatok ellátása?
Segíthetünk benne? Mi napi szinten foglalkozunk a környezetvédelmi feladatokkal.
Kérem kérje támogatásunkat!