2015 márciusában egy alkalommal változott minimálisan a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletet. 

 

Jogszabály változások

A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2015. március 12-én került módosításra. A módosítás az előzetes konzultációban részt vevő közigazgatási szerveket változtatta meg minimálisan.

Az alábbi módosítás került a jogszabályba:

12. számú melléklet a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelethez

Az előzetes konzultációban részt vevő közigazgatási szervek

 

A közreműködés feltétele

Szakkérdés

Közigazgatási szerv

3.

Ha a tevékenység következtében az a környezeti elem vagy rendszer hatásviselő lehet, amelynek védelme a hatáskörébe tartozik, azt érinti vagy olyan környezet-veszélyeztetés fordulhat elő, amely elleni védelmet jogszabály a feladat-
és hatáskörébe utalja.

Kulturális örökség (régészeti örökség, műemlékvédelem) védelmére kiterjedően.

fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodája

 

 
Segítségre van szüksége?
Elakadt a környezetvédelmi jogszabályok értelmezésében.
Mi napi szinten alkalmazzuk az Önnek új jogszabályokat.
Kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy segíteni tudjunk!
Hatósági ellenőrzés várható?
Környezetvédelmi jogszabály gyakran változnak,
amelyeknek folyamatosan meg kell felelni a hatósági bírság elkerülésé érdekében.
Vállaljuk jogszabályi megfelelőség felmérését és a szükséges feladatok elvégzését.
Kérem kérje támogatásunkat!
Fejlesztene?
A fejlesztéshez már környezetvédelmi tervfejezet elkészítése is szükséges.
Kevés információval rendelkezik a kötelezettségről?
Mi tudunk Önnek segíteni Önnek!
Új tevékenységbe kezd?
Az új tevékenységhez szükséges környezetvédelmi előírások megismerése
rendkívül fontos a körültekintő tervezéshez.
Kérem kérje támogatásunkat!
Környezetvédelmi felülvizsgálat?
Hatósági kötelezésre, jelentős fejlesztéskor vagy 5 évente
el kell végezni a környezetvédelmi felülvizsgálat.
A felülvizsgálatok elvégzésében széles referenciával rendelkezünk, Önnek is tudunk segíteni!
Kérem kérje támogatásunkat!
Natura 2000 terület?
Most tudta meg, hogy fejlesztendő terület Natura 2000-es terület?
Az ilyen területen Natura 2000 hatásbecslési dokumentáció
elkészítése után kezdhető meg a tevékenység.
Kérem kérje támogatásunkat!
Nehéz környezetvédelmi feladatok?
Gondot okoznak a napi környezetvédelmi feladatok ellátása?
Segíthetünk benne? Mi napi szinten foglalkozunk a környezetvédelmi feladatokkal.
Kérem kérje támogatásunkat!